Tudtad, hogy a bölcsőhalálnak vannak előjelei is? Erre a 3 előjelre nagyon figyelj oda!

Tudtad, hogy a bölcsőhalálnak vannak komoly előjelei is, amik figyelmeztethetnek, hogy a babádnál nagyobb esélye lehet ennek a tragédiának?

De mik ezek? Elvégre ezekkel minden szülő tisztában akar lenni.

Ha ugyanis tudod mik, akkor odafigyelhetsz rájuk.

Az egyik ilyen a légzésprobléma. A bölcsőhalál bekövetkezése előtt a szülők gyakran észlelik, hogy gyermeküknél alvás közben több ízben légzéskimaradás következik be. Hasonló helyzetben a babaőr jelzést ad, ám előfordulhat, hogy mire a szobába érnek, már mindent rendben találnak.

Lehet téves jelzés is, de akár valódi légzéskimaradás is.

Ha a baba izzadékony, az is lehete gy apró előjel. Ennek azonban sok más oka is lehet, így önmagában nem jelenthet semmit. A legalapvetőbb szabály hasonló helyzetben, hogy ne öltöztesd túl melegen a kicsit, hiszen a magas testhőmérséklet zavart okozhat a szervezetben. 

Fontos az éjszakai hányás megelőzése. Ez ugyanis alapesetben is rengeteg tragédiát okoz.

Az alvás közbeni böfögés, hányás által a szájüregbe és a légutakba kerülő gyomortartalom akár tragédiához is vezethet.

Sokkal gyakrabban következik be a tragédia azoknál a családoknál, ahol az anya vagy valamely más családtag dohányzik. Ennek oka, hogy attól függetlenül, hogy esetleg a gyermektől elzárt helyen gyújt rá az ember, a füst és így a káros anyagok egy része biztos, hogy eljut a kicsi szervezetéig. 

Így erre nagyon figyelj oda.

A szomorú tény az, hogy a bölcsőhalál még így sem 1005-osan elkerülhető, de lényegesen csökkentheted az esélyét.

OSZD MEG másokkal is!