Szoptass, ezzel ugyanis óriási előnyhöz juttatod a babádat!

Nem is gondolnád, hogy mit okozol ezzel neki. Ezt kutatások is alátámasztották nemrég!

Szeretnéd, ha okosabb lenne a baba?

Megadnál neki minden esélyt ahhoz, hogy a következő agyebész vagy egy Nobel-díjas legyen?

Nos, ez már nem álom, elérhető cél is lehet, ha kitartó vagy, mindössze sokat kell szoptatnod!

Kiderült ugyanis valami, amiről már korábban is sejtették hogy így van, de nem vették biztosra: 

Mégpedig a szoptatás növeli az agytérfogatot a fejlődés során.

A Durham Egyetem kutatása szerint minél hosszabb a terhesség és a szoptatás időtartama az emlősök esetében, annál nagyobbra nő az utód agya.

 A kutatók azt állítják, az eredmények újfent megerősítették, hogy a szoptatás jót tesz az agy fejlődésének.

Ez az Egészségügyi Világszervezet ajánlását is alátámasztja, amely kizárólagos anyatejes táplálást javasol az első hat hónapban.

Ezt követően pedig a szilárd étel mellett a szoptatás folytatását ajánlja kétéves korig vagy azon túl, az anya és a gyerek igényei szerint.

Társadalmi hovatartozástól függetlenül a vizsgált babák többségét szoptatták, néhányukat kevesebb mint egy hónapig, másokat több mint egy évig. 

A hosszabb ideig (akár 12 hónapig) szoptatott gyerekek felnőttként magasabb pontszámot értek el az intelligenciateszteken. 

Ezen kívül nagyobb valószínűséggel volt magasabb a fizetésük, és rendelkeztek magasabb iskolai végzettséggel.

OSZD MEG másokkal is!