Már kisbaba korban látható jelei vannak a rettegett kórnak!

Egy új tanulmány szerint ennek a jelei már egy egyhónapos csecsemőnél is felfedezhetőek, de ezek nem azok az autizmusra jellemző tünetek, mint a szemkontaktus vagy a mosolygás hiánya.

 Olyan újszülötteket vizsgáltak, akik születésük után a neonatológiai intenzív központba kerültek, és akiknél később autizmust diagnosztizáltak.

Azt vették észre, hogy ezeknek a babáknak az izomtónusuk rendellenesen működik, és a vizuális információkat eltérően dolgozzák fel, mint a normálisan fejlődő csecsemők.

 Ezeket a hajszálnyi eltéréseket, amit a szülő talán észre sem vesz, gyakorlott szakemberek figyelték meg a csecsemőkön, mondta el a tanulmány egyik szerzője, Ira Cohen, aki New York állam fejlődési rendellenességeket kutató intézete (New York State Institute for Basic Research in Developmental Disabilities) pszichológiai osztályának vezetője. 

Viszont ha a szülőnek kétségei vannak kisbabája normális fejlődésével kapcsolatban, azt ajánljuk, hogy vizsgáltassa meg gyermekét. 

Az autizmus egy idegi-fejlődési rendellenesség, ami csökkent társadalmi kapcsolatokban és kommunikációs képességben, valamint korlátozott érdeklődésben és viselkedésben nyilvánul meg. A tanulmány során a kutatók 28 olyan csecsemőt figyeltek meg, aki az intenzív központba kerültek születésük után, és akikről később kiderült, hogy autizmusban szenvednek. 

A később autizmussal diagnosztizált babáknál idegrendszeri eltérést találtak.

Majd az eredményeiket összevetették 112 egészséges csecsemő adataival. 

A csecsemők fejlődését és viselkedését a babák 1 hónapos, 4 hónapos, majd időszakosan, egészen kétéves korukig vizsgálták. Egyhónapos korban, azoknál a babáknál, akiknél később autizmust diagnosztizáltak, tartós idegrendszeri rendellenességeket találtak. 40 százalékuknál figyeltek meg rendellenességet abban, ahogy vizuálisan követték a tárgyakat, míg a normálisan fejlődő csecsemők csak 10,5 százalékánál fedeztek fel hasonlót. 

Azon csecsemők felénél, akikről később kiderült, hogy autisták, figyeltek meg rendellenes izomtónust, ami túl ernyedt, vagy túl merev kézmozgásban mutatkozott.

OSZD MEG másokkal is!