Magány vagy kreativitás? Kell-e aggódnia képzeletbeli barátok miatt?

A képzeletbeli barátok kérdéskörét a kutatók már az 1900-as évektől kezdve vizsgálták. A téma kutatói kezdetben azt gondolták: a képzeletbeli barátok jelenléte a pszichotikus állapot jele azoknál a gyermekeknél, akik nem tudják elhatárolni a valóságot a fantáziától. 

Később a fejlődéspszichológia kutatói a játék egyik fajtájaként azonosították. Arra mutattak rá, hogy a a mintha vagy szimbolikus játék ezen formája

ARRA BIZTOSÍT TERET A GYEREKEK SZÁMÁRA, HOGY FEJLESSZÉK ÉS MEGÉLHESSÉK AZ KONTROLLAL ÉS A KOMPETENCIÁVAL KAPCSOLATOS ÉRZÉSEIKET, amelyeket a való életben nem feltétlenül tudnak kifejezni.

Egy 1962-es esettanulmányban Murphy azt találta, hogy egy kisfiúnak azért volt szüksége képzeletbeli barátjára, mert nehézségeket okozott neki az óvodába való beilleszkedés. Ám mivel ott volt példaként képzeletbeli barátja, aki bátor, ő is könnyebben betagozódott az ovis életbe. Wiekes (1966) egy olyan gyermekről írt, akinek látási problémái miatt felzárkóztató oktatásra volt szüksége, de a képzeletbeli barátja, akinek nem kellett szemüveget hordania, segített neki a tanulásban.

 Egy másik esetben egy kisfiúnak képzeletbeli barát „segített” a sportban és a fizikai aktivitásokban elszenvedett hiányosságok leküzdésében.

Ezek a különböző példák is azt mutatják, hogy a képzeletbeli barátok megalkotásának, vagyis a mintha vagy szimbolikus játék ezen fajtájának fő funkciója, hogy  a kisgyermekek megküzdjenek az irányítással és kompetenciával kapcsolatos problémáikkal. Egy kitalált társ pszichológiai értelemben segít ebben a gyermekeknek.

Habár empirikus kutatásokkal kevésbé alátámasztott az álláspont, mégis a megfigyelések alapján két pszichodinamikus mechanizmus dominál. Az egyik esetben a gyerekek azért keltik életre pajtásukat, hogy az rátermettebbek legyenek, mint ők – ahogyan a példákban is láthattuk – vagyis így

PROJEKTÁLHATJÁK, KIVETÍTHETIK A VÁGYOTT, IDEÁLIS ÉNJÜKET.

A másik lehetséges magyarázat szerint a gyerekek azért hozzák létre képzeletbeli barátjukat, hogy az kevésbé legyen talpraesett, mint ő maguk, és ezáltal tudják megélni a kompetencia érzését. 

Ezek a dinamikák a gyerekek játékában is megjelennek a szerepcsere által, hiszen még az előbbi esetben képzeletbeli barátaik, úgy az utóbbiban ők öltik magukra az erősebb és rátermettebb szerepét, pl. a szülőét vagy egy tanárfiguráét.

OSZD MEG másokkal is!