Így hatnak az animációs filmek az alfa generációra: ezt nem is gondoltuk volna!

A mai gyerekek nagy része a YouTube-on, felnőtt felügyelete nélkül néz meséket, és játszi könnyedséggel kezeli a videómegosztó oldalt. Milyen veszélyeket rejt ez az egész?

Alfának nevezi a tudomány azokat a gyerekeket, akik az érintőképernyős technológia térhódításának éve, azaz 2005 után születtek (Magyarországon, annak későbbi elterjedése miatt, ez a dátum 2010). 

Szüleikhez hasonlóan az alfák is digitális bennszülöttek, ám míg az X-ek, Y-ok és Z-k még offline élték gyerekkorukat, addig ők már az anyatejjel magukba szívják az internetezés tudását, és ennek már egészen kis korban számos veszélye lehet.

A webes felületeken számos inger éri a gyerekeket, az itt látott mesék sokkal színesebbek és mozgalmasabbak, mint a valóság. A YouTube-on megtekintett tíz perces epizódokat egymás után akár ötször is visszajátsszák, ami károsan hat a figyelemre, egyszerre ugyanis legfeljebb harminc percet képesek feldolgozni. 

„Az újabb sorozatoknál gyakran csak az utolsó rész kap pozitív befejezést, az azt megelőzőekben a gonosz kerekedik felül, frusztációt okozva a nézőkben” – hívja fel a figyelmet dr. Bernschütz Mária, aki a mai mesékből a fogalmak, értékek megmagyarázását is hiányolja. 

„Míg a Magyar Népmesékben elmondták, mit jelent a becsületesség, a mostani alkotásoknál ez nincs így, sőt, egyes animációs filmekben, mint a Monster High, olyan dolgok is szerepelnek, amik a valóságban nem léteznek, például hatalmas ragadozó, húsevő növények.”

Az animációs filmek tartalma mellett azok hősei is szembetűnő változásokon mentek keresztül. Belenézve a legnépszerűbb mesékbe, a képernyőről aránytalanul nagy fejű, dülledt szemű figurák merednek vissza ránk. Aranyhaj vagy a Jégvarázs testvérpárja mintha a klasszikus Disney-hercegnők megcsúfolásaként születtek volna. 

A tömegsikernek örvendő és óriási bevételeket hozó, azaz mainstream meséket kitermelő szórakoztatóipar marketinges szakemberei jól tudják, a kialakulatlan ízlésű gyerekek odáig lesznek az eltúlzott figuráktól, szüleik pedig meghajolnak követelőzésük előtt, hacsak nem ők maguk kapnak rá ezekre a karakterekre – a nagyobb fejű és szemű figurák első körben a felnőtteket szólítják meg. A jelenség azzal magyarázható, hogy a szereplők így jobban hasonlítanak a gyermekekre.

Hogy melyik karakterek válnak népszerűvé az alfa generáció körében, abban egyebek mellett szerepet játszanak az adott mesefilm brandjével eladott játékok, használati tárgyak és a gyerekek környezete is, éppen ezért a szülők felelőssége óriási.  

Noha néha úgy tűnik, a csapból is ugyanaz a pár mese folyik, ma hatalmas a kínálat, a szülők pedig kellő tájékozódás után rengeteg igényes rajzfilm és játék közül válogathatnak, sőt, ha elég kreatívak, egyéb alternatívák mellett is dönthetnek. Természetesen még ez sem jelent garanciát arra, hogy a gyerekek a minőségi lehetőséget választják majd.

OSZD MEG másokkal is!