Ezért vidd időbe a szemészetre a gyerekedet! Nem mindegy, mikor lépsz!

A szem fénytörési hibái, a rövidlátás, távollátás és a kancsalság már pici korban kiszűrhetőek, és ha időben korrigáljuk, megelőzhetők a nagyobb problémák. 

A hunyorgás, kancsalítás, fejfájás gyakran már korán jelzi a fénytörési hibát. A pici gyerekek többnyire igen ritkán jelzik, ha rosszul látnak, hiszen nincs összehasonlítási alapjuk, nem tudják, hogyan kellene, mi lenne a normális. Így csak a fenti tünetekből, valamint olyan indirekt jelekből következtethetünk látászavarra, hogy például a kicsi gyakran beleütközik nagyobb tereptárgyakba.

A fentiek közül a kancsalság, magyarul szemtengelyferdülés az, ami súlyos következményekkel járhat, ha nem kezelik időben. A kancsal gyermek két szeme nem tud ugyanoda fókuszálni, nem jön létre kétszemes látás, a két szem különböző képet lát.

Az agy ezt úgy korrigálja, hogy a gyengébb szemből érkező jeleket egyszerűen figyelmen kívül hagyja, vagyis úgy tesz, mintha azzal nem is látna a gyerek, mintha csak az erősebb szemet használná.

 Ha ezt nem veszik észre időben, nem kezelik, akkor a gyerek így marad, azaz agya nem fogja tudni feldolgozni a gyengébb szemből érkező jeleket, mintha azzal nem is látna. Ezt a jelenséget nevezik tompalátásnak, ami már nem korrigálható.

Milyen esetekben szükséges a szűrés?

Féléves kor körül ajánlják a szemészeti szűrővizsgálatot minden olyan babának, aki koraszülött volt, akinek az anyukája a terhesség alatt valamilyen, szemészeti szövődményt is okozó fertőzésen esett át (ilyen például a macskák terjesztette toxoplazma), aki csecsemőkorában fertőző betegségen esett át, illetve akinél szülei kancsalságot vesznek észre. 

Az újszülöttek még normál esetben is rövidlátók és picit kancsalíthatnak, ez nem baj, ugyanakkor pár hónapos babák esetén már előfordul, hogy nemcsak cuki szépséghibával, hanem valódi fénytörési zavarral állunk szemben.

Természetesen szemészhez kell vinni a gyereket akkor is, ha panasza van: gyakran van kötőhártyagyulladása, ha állandóan könnyezik, vagy ha a már beszédképes gyermek kettőslátásra, homályos látásra, szemfájdalomra panaszkodik. 

A veszélyeztetett csoportba tartoznak azok a babák is, akik családjában kancsalság, tompalátás vagy gyermekkori fénytörési hiba (magyarul óvodáskori vagy korábbi szemüvegviselést igénylő zavar) fordult elő. 

Ugyanakkor a szemészeti szempontból egészséges családból származó, és a fentiek egyikével sem rendelkező gyermekeket is érdemes megvizsgáltatni szemésszel szűrővizsgálat céljából valamikor egy- és kétéves kor között, de legkésőbb az óvodai beiratkozás előtt.

OSZD MEG másokkal is!