Ez az 5 dolog örökre meg fog változni a gyerekvállalás utána z életedben!

Tudnod kell róla, hogy felelősen dönts!

Jöjjön hát öt olyan dolog, amiről azt gondoljuk, hogy jó lenne, ha mindenki tudna már azelőtt is, hogy kettő helyett háromfőssé válik a család.

1. Évekig nem fogjuk tudni kialudni magunkat

Az újszülöttünk érkezése a világon a legszebb és legszeretetteljesebb pillanat. Onnantól csakis benne szeretnénk gyönyörködni, és vele akarjuk eltölteni minden egyes percünket. Ugyan ki tudná ilyenkor álomra hajtani a fejét?! (Az éjszakai sírásokat most szándékosan nem emeljük ki. :))

2. A tudat, hogy nem foghatjuk mindig a kezüket

Annak ellenére, hogy gondoskodunk róluk, a tenyerünkön hordozzuk őket, és mindent megteszünk a boldogságukért, lesznek olyan pillanatok, amikor nem tudjuk majd megvédeni őket, amikor saját magukért kell kiállniuk. Azt sem befolyásolhatjuk, hogy a gyerekünk társai mennyire szeressék őt, és hogyan bánjanak vele. Ez az ő hozzáállásától függ majd.

3. Ráébredünk, hogy soha többé nem leszünk egyedül

Pici koruktól kezdve, napi huszonnégy órában gondoskodó szülőnek kell lennünk. A magunkra fordítható énidő ugyan lecsökken, de felemelő érzés arra gondolni, hogy ezt a köteléket soha senki nem választhatja el.

4. Megtapasztaljuk, hogy mindenre maguktól jönnek majd rá

Nem kényszeríthetjük őket arra, hogy felálljanak és járjanak. Nem mi választjuk meg a kedvenc sportjukat, és azt sem mi fogjuk eldönteni, hogy mi lesz majd belőlük, ha nagyok lesznek. Mindent a saját tempójukban fognak elvégezni.

5. Kiderül, mekkora mennyiségű információ megjegyzésére vagyunk képesek

Ha egy vagy több kisemberért vagyunk felelősek, akkor az azt jelenti, hogy mindenféle dolgokat meg kell jegyeznünk. Az orvosoktól a házi feladatokon át a kötelező oltásokig és a barátai születésnapjáig. Egy idő után, ha álmunkból felkeltenek, akkor is tudjuk majd a válaszokat az összes kérdésre.

OSZD MEG másokkal is!