Éjszakai alvás: így készülj fel rá, és öltöztesd fel a babát!

A szakértő válaszolt.

Ha úgy érezzük, hogy a babának kicsit hűvös van, és melegebb pizsamára, vagy még egy rétegre lenne szüksége, próbáljuk meg megérinteni a lábujját. 

Csemeténk keze és lába hidegnek tűnik, még akkor is, ha a szobája – és a teste is- meleg? 

A termosztátot babrálása helyett tartsuk észben, hogy a csecsemők keze és lába sokkal könnyebben hűl le, mint a nagyobb gyermekek, vagy felnőttek esetében.

Ha ez gyakran észrevehető gyermekünknél az alvás során, próbáljunk kezes-lábas pizsamát választani. 

A babahálózsák szintén jó megoldás lehet. (Ez alul összekapcsolható, ezzel egy kényelmes kis gubót „bábot” képez a baba számára). Ráadhatunk zoknit és kis kesztyűket is, hogy ne legyenek hidegek a végtagjai.

Íme néhány tipp, hogy hogyan tartsuk melegen a gyermeket alvás közben:

Viszlát takarók!

Rejtsük el a puha paplanokat az ágynemű tartóba, amíg gyermekünk el nem éri a 12 hónapos kort, hiszen ezek fulladást okozhatnak a csecsemőknél. Ehelyett inkább pólyázzuk be egy könnyű babatakaróval, ami jól tartja a válla alatt.

Pólyázzunk okosan! 

Mindig legyünk felkészülve több takaróval és plusz ruhával az éjszaka során.

A több nem mindig jobb!

A túl sok réteg veszélyes lehet, hiszen túl magas testhőmérséklethez vezethet alvás közben. Egy általános szabály szerint, mindig eggyel több réteget adjunk csemeténkre, mint, amennyit mi viselünk éjszaka.

Figyeljünk oda a sírásra! 

Zaklatottnak tűnik a kisbabánk? Talán fázik, vagy melege van, ezért bizonyosodjunk meg arról, hogy mi okozza a nyűgősségét!

OSZD MEG másokkal is!