Bradley Cooper babájának mintha nem is lenne anyja!

Nemrégiben kifigyeltük, hogy Bradley Cooper kislánya, a most egyéves Lea de Seine tiszta apja, legalábbis a profilja alapján nagyon úgy tűnt.

Hálistennek nem kell megkövetnünk magunkat, mert a kislány szemből is pont úgy néz ki, mintha nem lenne neki anyja.

Pedig van, az orosz modell, Irina Shayk az illető, aki a szülés utáni alakjával bolygatta fel a közvéleményt. Sokan úgy gondolták akkor, hogy nem is ő hordta ki a gyereket, csak át akarnak verni mindenkit.

Azért az efféle összeesküvés-elméleteknek nem kell teret engedni, nem is tesszük, de ha már itt vagyunk, használjuk ki az alkalmat, és tekintsük meg közelebbről a kislányt.

Igen, továbbra is azt kell mondanunk, hogy apuka génjei erősebbek voltak, mint Shayké. Talán csak a száját örökölte. Egyelőre.

Hiszen ez még bőven változhat. 


Ebből a szögből már úgy fest, el is indult a változás útján.

MIelőtt teljesen belezavarodnánk, inkább biztosra megyünk, és kijelentjük, hogy Lea de Seine egyre csak nő, pont úgy, ahogy a gyerekektől ezt elvárja az ember. Most pedig hagyjuk őket, hadd közlekedjenek tovább. Viszlát!

OSZD MEG másokkal is!