A kisgyermek fejlődése a harmadik életévben: “Rossz evők” és “rossz alvók”

A háromévesek általában még egyet alszanak napközben, bár néhányan már ebben a korban képesek egész nap pihenés nélkül ébren maradni. 

Sokan az alvás vagy az evés területén nyilvánítják ki legjobban dacosságukat, így nem ritkák a “rossz evő“ vagy “rossz alvó“ két-három éves gyerekek.

Az étkezéssel kapcsolatban tudni kell, hogy mivel a gyermekeknek már ebben a korban kialakult, saját ízlésük van, a szülők ne erőltessék semmi olyan ételnek az elfogyasztását, amit a pici elutasít. 

Érdemes az étkezéseket a nap ugyanazon időpontjára tenni, hisz a kiszámíthatóság és az ismerős napi rutin ebben a korban is nagy biztonsággal töltik el a gyermekeket. 

Az előző életévhez hasonlóan ajánlott figyelni arra is, hogy a kicsik az étkezések között ne nassoljanak, hisz egyrészt fogaik épsége a tét, másrészt pedig a gyermekkori elhízás is így előzhető meg a leghatékonyabban.

Ami az alvást illeti, a hároméveseknél gyakori jelenség, hogy nehezen fekszenek le, vagy csak a szüleikkel hajlandóak aludni. 

A jelenség hátterében egyrészt az újonnan megjelenő rossz álmok és félelmek (lásd keretes írásunkat), másrészt a dacosság állhat.

Mindkettő leküzdésében a türelmes, szeretetteljes és ráhangolódó szülői hozzáállás, valamint a pozitív és megerősítő visszajelzések segíthetnek: 

Ha a gyermek tudja és érzi, hogy szülei feltétel nélkül elfogadják és szeretik, könnyebben legyőzi szorongásait.

OSZD MEG másokkal is!