Mikor TÚL KORAI a kóstoltatás?

Szülőként nem mindegy, mikor és mennyit kóstoltatsz először, és miből!

A hozzátáplálás az a folyamat, amely során babád az anyatejen kívül más szilárd ételek ízével is megismerkedik. 

A hozzátáplálás hat hónapos kortól kiemelten fontos a fejlődéshez, mivel a fizikai és mentális aktivitás növekedésével a szilárd ételek adása is szükségessé válik a kiegyensúlyozott, egészséges fejlődéshez. 

A tápanyagok fő forrása még továbbra is az anyatej kell, hogy maradjon!

Később as szülőnek nehéz megállnia, hogy kóstoltasson.

Nyáron szívesen fogyasztott finomság a fagyi, mely viszont nemcsak a színezék és az aromák miatt éri csapásként a baba szervezetét, hanem a benne lévő tej miatt is. 

A tehéntej a WHO elvei szerint 12 hónapos kor alatt nem ajánlott, mert a tejfehérje megterheli a kicsi felkészületlen emésztőrendszerét és a veséjét.

Vannak szakértők, akik azt javasolják, a tehéntejjel hároméves korig várni érdemes, mert erre az időre válik erősebbé, stabilabbá egy kisgyerek emésztőrendszere. 

A fagyi tehát olyasmi, ami nem való babáknak akkor sem, ha a szülő szíve szerint adna néhány kanállal.

Másik kedvelt nyári finomság a görögdinnye, mely önmagában is okozhat allergiás reakciót, illetve keresztallergia formájában is egy még fel nem ismert parlagfű-allergia esetén, mely ily módon a dinnyefogyasztáskor is megmutatkozhat. 

Szájüregi duzzanat, légzési nehézség léphet fel, ami életveszélyes állapotot jelenthet, különösen egy kisbaba számára.

OSZD MEG másokkal is!